Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Dunakeszi presbiter továbbképző május 29.

 

BESZÁMOLÓ KISKÖRI PRESBITER TOVÁBBKÉPZŐ ALKALOMRÓL

 

2016. május 29-én vasárnap délután a Dunakeszi Református Egyházközség adott otthont a Börzsönyi kiskör presbiteri továbbképző alkalmának. A nap igéje: „Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét." Ef 6,11

Gergely Ferenc Barnabás lelkipásztor nyitotta meg az összejövetelt, köszöntötte a megjelenteket, majd énekkel dicsőítettük az Urat.

A házigazdák nevében Szőke Attila Szilárd nagytiszteletű úr üdvözölte a vendégeket, majd megtartotta a megnyitó áhítatot.

Dr. Szűcs Ferenc teológia professzor előadása következett „A páskavacsora és az úrvacsora kapcsolata. Mikor volt a kettő együtt?" címmel. (hanganyag)

Az előadást a dunakeszi gondnok úr, Balog Miklós beszámolója követte az úrvacsorához kapcsolódó helyi szokások, hagyományok ismertetésével. Dunakeszin az úrvacsorát a lelkipásztoron kívül a felesége - Szőke Etelka nagytiszteletű asszony - és a beosztott lelkész

-Kodácsy Tamás- szolgáltatja ki. Természetesen csak nagyobb ünnepeken van szükség a segítségükre; időnként a gondnok is részt vesz a liturgiában: bort tölt, megtörli a kelyhet.

A gyülekezetben megvan a rendje az úrvacsorának. Az egyháztagok kört alkotnak és így viszi körbe a lelkész a kenyeret, majd a bort két kehelyben. Először a presbiterek mennek ki családtagjaikkal együtt, majd sorban a többiek. A helyükön lévők énekelnek közben. Minden kör után áldást mond a lelkész. Végül a tiszteletes úr és segítői vesznek úrvacsorát.

Minden hónap utolsó vasárnapján és a nagyobb egyházi ünnepeken él a gyülekezet az úrvacsora szentségével. Újévkor, Húsvét vasárnap és hétfőn, Pünkösd vasárnap, Karácsony mindkét napján van úrvacsora, de ha az ünnep a hónap utolsó vasárnapjának közelébe esik, akkor a hó végi úrvacsora elmarad. Mivel Dunakeszin két helyen van istentisztelet, természetesen a Duna-parti gyülekezeti házban és a templomban is van úrvacsora.

A gondnok úr beszámolója után a Presbiteri Szövetség Pest megye északi területi szervezetének idén megválasztott elnöksége mutatkozott be. Lehoczky István elnök - Őrbottyán - és helyettese, Varga István József -Dunakeszi- röviden szólt a Presbiteri Szövetség céljairól, a területi szervezet terveiről, a belépés lehetőségeiről és fontosságáról.

A előadásokat kérdések és válaszok követték, majd ének és imaközösség.

Végül a gyülekezet szeretetvendégségre hívta a testvéreket és az épülő új gyülekezeti ház már elkészült első ütemének bejárására invitálta vendégeit. Megtekinthették a bontásról és építkezésről készült fotókat és egy kis gyülekezeti kiállítást is megnézhettek.

Imaszolgálatra hívtuk a testvéreket az építkezés folytatásának és sikeres befejezésének reményében.

 

 

Varga István József

presbiter

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 243, összesen: 900717

  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...