Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Lelkészértekezlet 2016. március 18. Veresegyház

Matyó Lajos főjegyző úr nyitotta meg a veresegyházi ref.iskola épületében tartott lelkészgyűlést márc 18-án 16 05 perckor néhány mondattal, egyben megkérve az új Érd-Parkvárosi lelkészt,

Fekete Ágnest,hogy tartsa meg a nyitó áhitatot. A rádióból mindannyiunk által ismert hang Jézus kereszten elhangzó "elvégeztetett" kijelentését boncolgatta a rádiós áhitataiból ismert színvonalon: A végén valaki hangot is adott örömének,hogy most már láthatja is akit eddig csak hallhatott

Az áhitat után esperes úr is megköszönte a szolgálatot,s felkérte Szentgyörgyi Árpádot a Szedicomp Kft vezetőjét, hogy az ariadne program új lehetőségeiről beszéljen,aki az elmúlt 12 év sok eseményét is lebilincselő stílusban tudta előadni.Könyvelő programmal való ismerkedés közbe eddig még sosem nevettem, szerintem mások se, ez így sokkal élvezetesebb volt.

A kb egy órás előadás után ünnepi igehirdetés vázlatokat hallhattunk.Néhány lelkésztársunk osztotta meg látását, gondolatait, amiből mindannyian vihettünk valamit, hogy gazdagabb legyen igei szolgálatunk az ünnepi istentiszteleteken.

Ezek után esperes úr ismertette a lelkészekkel az év eddigi eseményeit, majd aktualitásait. Szétosztotta a Telekommal kötendő új szerződések papírjait, részletes útmutatásal hogyan töltsük ki, végül Áldott Húsvéti Ünnepet kívánva minden lelkésznek, bezárta a gyűlést.

Czuni-Kenyeres József

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 247, összesen: 900721

  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...