Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Presbiter továbbképzés 2016. február 28. Szigetmonostor

A szigeti kiskör idei első presbiteri találkozóján előadóink és a kiscsoportos beszélgetések segítségével rátekintettünk, hogy gyülekezeteinknek sok olyan lelki kincse van, amit az egyházmegyén belül meg tudunk osztani egymással.
Dr. Harmathy András, szentendrei lelkipásztor Jézus intéséről és ugyanakkor vigasztalásáról is szólt, "a más a vető, és más az arató" (János 4,37) igéjének üzenetét hirdetve. Amit vetünk, azt aratjuk, nem egy "következmények nélküli" világ, amiben élünk. De Jézus vigasztal is, mert ha aratás nélkül is vetünk éveken át, kitartással, hűséggel, az eredmény majd annak idején megmutatkozik. És a végén együtt örülhet a vető és arató Isten országában. Nyilas Zoltán esperesünk a Jézus iránti szeretetből építkező kapcsolattartást és közösségépítést emelte ki, mint egyházmegyei életünk fő meghatározóját.
Dr. P. Tóth Zoltán egyházmegyei gondnokunk pedig elmondta, hogy az egyházmegye szerveződési szintje, és annak   vezetése a gyülekezetek életét hivatott segíteni, támogatni. Laár Endre budakalászi presbiter, a pomázi Kékkereszt bibliakör vezetője beavatott minket, hogy nehezen talált helyet a csoportnak, és hálát ad az Úrnak, hogy Pomázon helyiséggel, nyitott szívvel, és lelki támogatással várták őket. Ennek azért is örül, mert a Budapest és Esztergom közötti régióban, az Északpesti Egyházmegyén belül nem volt missziós-lelkigondozó csoport, amely a szabadult szenvedélybetegek számára fogódzót jelenthetett volna. Endre bizonyságot tett, hogy őt egy ilyen csoport létrehozására hívta el Megváltó Ura.
Az előadások után négy csoportban beszélgettünk arról, hogy gyülekezeteink milyen kincseit oszthatjuk meg egymással a kiskörön belül, és az egyházmegye nagyobb közösségében. Egyhangú volt a kapcsolattartásra, a szorosabb információcserére irányuló igény, hogy valóban megéljük a közösséget a megyében, tudjunk egymás rendezvényeiről, hívjuk meg egymást.
Mindez fontos eredménye, tovább vihető közös látása volt a február 28-án, Szigetmonostoron tartott presbiteri délutánnak.

Szabó Zoltán lelkipásztor

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 246, összesen: 900720

  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...